Legutóbbi Nortonos cikkünk után folytatást igérve búcsúztunk el, azonban most az időrendi sorrendet mellőzve kicsit ugrunk a történelemben és bemutatjuk az egyik legérdekesebb bolygódugattyús Nortont, az F1-et.Természetesen a jövőben a P43 Classic és az F1 között kiadott modellekről is írunk majd.
.jpg)
Norton P55 F1 1990-1991
Ez a modell a Norton egyik befektetője, Philippe Le Roux gyermeke volt, aki valójában nem is vallotta magát motorosnak, viszont látta, hogy mekkora potencia van az ún. "John Player Racer replica" stílusú motorokban.
Ahhoz, hogy megértsük a John Player racer replica jelentését, egy picit mélyebbre kell túrnunk a Brit 80-as évek történelmében: John Player & Sons, vagy ahogyan az Angolok hívják egyszerűbben Player's, egy cigaretta és dohánytermék gyártó vállalat volt észak-Angliában, Nottingham-ben.
A John Player & Sons motosport rajongók között széles körben ismert volt, mivel sok versenycsapatot szponzorált, köztük volt a Lotus Formula 1 Team és a Norton Motorcycle Racing Team is. A vállalat dizájnjának egyszerű színvilága könnyen felismerhető volt, Norton rajongók körében pedig gyorsan fogalommá vált (olyasmire kell gondolni, mint manapság a Repsol, vagy a Fiat). Amikor a Triumph 1972-ben kiadta a JPN Replica-t, az nagy sikernek bizonyult. Philippe Le Roux tehát ezen alapokra fektette az F1 kifejlesztését, ötlete meglehetősen jó volt, hiszen a korábbi Norton Wankel modellek nem fogytak jól, mivel a vásárlóközönség valami sportosabbat, frissebbet szeretett volna. Érdekesség, hogy Philippe Le Roux egyébként pocsék befektető volt, összességében sok pénzt vesztett a BSA-nak.
Az alapötlet az volt, hogy egy versenymotort faragjanak a P55 alapjaiból (prototipusából, illetve a korábbi modellből származó, már vízhűtéses wankelmotorból), a Yamaha FZR1000 5 sebességes váltóművét és hidraulikus kuplungját felhasználva. Elkezdődött tehát a munka Fred Swift prototipus-fejlesztő főmérnök vezetésével. A céljuk egy olyan kinézet megépítése volt, ami mérföldkővé és klasszikussá válhat a motorépítésben. A dizájn végtelen eleganciáját elnézve, a Yamaha FZ250-től örökölt első lámpát kivéve talán még ma sem vallana szégyent a motor, bár ez ugye erősen szubjektív. Fred sokat panaszkodott a burkolat alatti helyhiány miatt, hiszen szinte úgy kellett cipőkanállal betuszkolni a kéttárcsás wankelmotort. A probléma a hőleadással volt: a kis hely miatt a motorblokknak nem volt helye szellőzni (hiszen a vízhűtéssel azért nem lehet minden hőt elvezetni), ezért a hő szépen lassan minden egyes alkatrészt felfűtött, kezdve a légszűrőházon keresztül a benzintankig, ami nem nagyon segített a karburátorok hűtésében, pedig az kulcsfontosságú lett volna.
A másik probléma, ami a Briteknek nem volt szembeötlő, a károsanyag-kibocsájtás volt. A P55 ugyanis soha nem volt a környezettudatosság szempontjából megközelítve és tervezve, és habár az SU karburátorokon át táplálkozó Commander nevetve teljesítette a szigorú Német normákat, az F1-nek a folyamatosan tűzforró Mikuni karburátoraival erre esélye sem volt. Ez hatalmas öngól volt a Norton számára, hiszen ezzel gyakorlatilag bezáródott a motor egyik legnagyobb piaca - a Német piac, ahol több ember engedhetett volna meg nagyteljesítményű és árú motorkerékpárokat. A P55-ből nagyjából 130 darab épült és talált gazdára (javarészt olyan gazdákra, akik alig használták a motort, sokkal inkább tartották azt státusz-szimbólumként-az ára 12.000 font volt), majd a gyártást leállították: eljött a P55B ideje.
P55B "F1 Sports" alias "TT" 1991-1991
Az F1 Sports volt a Norton akkori zászlóshajója, a mérnöki teljesítményük abszolút csúcsa, amelyre a Brit motoripar ma is nagyon büszkén tekint. Az alapmodell Német piacon szenvedett csúfos bukása után egyértelmű volt a Norton számára, hogy valamivel szépíteni kell, a cél így a modell továbbcsiszolása és a borzalmas károsanyag-kibocsájtási értékek csökkentése volt. Egy egyszerű, de annál hatásosabb külsős ötletre alapozba elvetették a Mikuni karburátorok alkalmazását, helyette pedig a már említett SU karburátorok használatára tértek át, hiszen azok már a Commanderben bizonyítottak. A karburátorokat a korábbi felfogatási ponthoz képest feljebb helyezték el, így jelentősen több hűtést kaptak, ez Richard Negus, a BSA műszaki tervező mérnökének ötlete volt. A többi módosítás az idomok és a tank átalakítását érintette: az ötlet a motorsportból jött, az ott alkalmazott motortank elrendezés alapján terveztek egy olyan dizájnt, ami a korábban is említett új karburátor-felfogatási pontokat lehetővé tette. A régiúj karburátorok simább járást eredményeztek és a módosított elrendezésnek köszönhetően azok túlhevülésétől sem kellett már tartani. Az F1 Sports nem volt gyorsabb vagy erősebb, mint az F1, de a módosításoknak köszönhetően annál lényegesebben kiforrottabb, megbízhatóbb konstrukcióvá vált.
A P55B modellt a korábbi példával ellentétben már csak előrendelve lehetett megvásárolni, talán nem meglepő, hogy az összes elérhető példányt egy pillanat alatt eladták. Az utolsó darabot Németországban gyártották teljesen új alkatrészekből, mivel a Shenstone-i központ teljesen kiürült. Az F1 Sports modellt tehát a legmodernebb és legkiforrottabb bolygódugattyús Nortonként tartják számon. A legbosszantóbb dolog talán az, hogy ezt a modellt lényegében csak azért tervezték, hogy a raktáron lévő P55-ös alkatrészeket felhasználják, míg végül azok el nem fogytak. Ez teljesen érthető volt, mivel drága és minőségi alkatrészekről van szó, mint PVM felnik, Brembo fékek, White Power futóművek stb. Később a Midlands Bank érdeklődést mutatva készen állt arra, hogy némi pénzt pumpáljon további modellek gyártására, de soha nem komoly szándékkal. Ez sajnos nem volt teljesen nyilvánvaló a Norton főnökségének, hiszen nem láttak a bank szándékai mögé, így nem tudtak időben cselekedni, vagyis amikor már az utolsó darabot is eladták. Szomorú, de egyben jó példája ez a BSA csoport akkori kaotikus és instabil anyagi helyzetének. Talán furcsának tűnhet, de a korábbi példákkal ellentétben a motor indokolatlanul olcsó volt. Valójában egy csúcsmodellhez képest annyira olcsó volt, hogy több pletyka is napvilágra került, miszerint a drága és egzotikus alkatrészeket olcsó és filléres Yamaha FZR1000 alkatrészekkel helyettesítettek. Ma már tudjuk, amit akkor sokan még nem: a pletykák alaptalannak és hamisnak bizonyultak. Kiegészítő információként megjegyzendő, hogy valóban használtak FZR alkatrészeket, de csak a (amúgy nem működő) prototipus fejlesztésekor. 
A 66 darab java része fekete, de akadnak kék és piros példányok is. A gyűjtők által egyik legkeresettebb példány.
A Norton mindenképpen megérdemli az elismerést, hiszen innovatívak voltak, olyan területre merészkedtek, ahol előttük még senki sem járt. Azóta is várjuk az új bolygódugattyús Norton-t, amit egyébként többször bejelentettek, de sorozatgyártás sajnos azóta sem lett belőle. Amíg az meg nem érkezik, adózzunk tisztelettel a motorgyártás egyik legkevésbé ismert, de méltán híres darabjának!
Műszaki tulajdonságok, teljesítmény:
Motorblokk: 588ccm-s, vízhűtéses kétrotoros wankelmotor, kompresszióarány: 9:1
Tengelytáv: 1440mm
Maximális sebesség: 248 km/h
Maximális teljesítmény: 94LE@9500rpm/1min
Száraztömeg: 192kg
Álló negyedmérföld: 11.5s
Fogyasztás: 6 liter
Folyt köv.
